December 3.-án bent aludtam koliba, mert másnap hajnalban indultunk Bécsbe.
Az este elég rosszul indult, de végül elég jó lett. :-D és röhögtünk sokat!
Végül Alvinra nem tudtam menni, aminek gondolhatjátok mennyire örültem.
Aludtunk kemény 15 percet, jó volt azért. Elindultunk negyed 4 fele, nem tudom minek hívták össze annyival hamarabb az embereket, 4 után jött a busz. Nem baj, jó volt az!
Bevágottunk Nikivel az egyik ülésbe, és mikor indultunk már majdnem aludtunk...Én szinte az egész utat végigaludtam. Ja, és Niki szerint veszélyes vagyok mikor alszok. :-D Annyit röhögött rajta, tiszta jó!
Már Győrnél nagy volt a hó, tökre csodáltam, mert Egerbe semmi nem volt. Roxi a kezembe nyomta a fényképezőjét, hogy fényképezzek mindent, amit szépnek és jónak tartok. Így tettem!
Megálltunk pár helyen, volt amik nem tetszettek, voltak akik igen.
Láttam kínaiakat is, gyó én úgy félek tőlük!:-D na mindegy.
Az a lényeg, Bécsben sok a turista, a hideg, és a drágaság. Na meg a szépség!
Igazából szép az adventi vásár, a Schönnbrunni-kastély, meg az a sok mindent amit láttunk. Kár, hogy olyan borzasztóan hideg volt, és sok mindent csak buszból néztünk meg.
Nem lényeg, én akkor is beleszerettem a Hundertwasser építménybe, még ha csak Buszból láthattam is.
Én nem ilyenkor mentem volna, nem ennyi időt fordítottam volna rá. De ez én vagyok!
Legjobban az utolsó séta tetszett, ahova nem mindenki jött, mert előtte mindenki szétfagyott. Családiasan mi sétáltunk egy kisebb kört, de nagy élmény volt. Gyönyörű kivilágítva Bécs, sőt jó fej volt a bohóc is! Meg ötöslottó sorsolás, tök nagy gömbök méterenként..háhá, tök fajin volt! Az volt a legjobb, jókat röhögtünk, csodáltunk.
Utána még egy buszos körbenézés, és indulás haza. A haza utat is végigaludtam. Hehe.
Pedig kölcsönkaptam egy könyvet Mayki-től, de hát nem olvastam így. De már jól haladok vele!!! Jó kis könyv! ( Anthony Horowitz-Kígyófej ) Tegnap volt amúgy is a születésnapja, későn kaptam észbe! Szóval még itt is Boldog Születésnapot! Füled érjen bokáig barátom! :)♥
Reméljük a következő kirándulás jobb lesz, meg jobban odafigyelek az eseményekre. : )
Hunderwasser, Hundertwasser, Hundertwasser!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése